Dobosi Dániel: „a Nivegy-völgy évről évre egyre több vendéget fogad”
Így visszagondolva, hogy sikerült a tavalyi éved?
A tavalyi évünk nagy fordulópont volt számunkra. A borászat évek alatt kiegészült egy kis vendéglátással, ami nagy előrelépés volt a vendégeinknek, mert sokkal komplexebb élményt vihettek haza, aminek a folytatásaként egy pályázat segítségével átadtunk egy 6 szobás panziót, ami első évben kétszeres vendégforgalmat hozott, mint amire számítottunk. Ez növelte a közvetlen értékesítésünket is, mert sokan csak pihenni jöttek… de borokkal távoztak.
Kimondottan örültünk annak, hogy a helyi termékek iránt is nagyobb az érdeklődés, aminek köszönhetően kaphatók már nálunk szörpök, lekvárok, bonbonok és mézek is a boraink mellett.
Mit vársz az idei évtől?
Az idei év már egy olyan év lesz, ahol már visszatérő vendégeink is vannak és lesznek. A borászat, ami a fő profilunk, is jó év elé nézhet, hiszen nagyon jó termésünk volt 2015-ben, mind minőségben, mind mennyiségben. A kis völgyünk, a Nivegy-völgy évről évre egyre több vendéget fogad, egyre komolyabb együttműködések születnek, ami új dimenziót nyit meg a helyi idegenforgalomnak, aminek az alapja a bor, a másik pedig a Balaton.
Újévi fogadalom?
Nem szeretjük az újévi fogadalmakat. Mindig akkor kell megfogadni valamit, amikor aktuális lesz. Egy motivált vállalkozónak nem csak az újév küszöbén kell ígéretet tenni, hanem amikor szükséges. Talán amiben a legtöbb kihívás van, az a család és munka egészséges egyensúlyát fenntartani a szezonban is … mert az bizony hosszú.
Milyen fontosabb eseményeket tervezel vagy veszel részt 2016-ban?
Idén, újításként, az Északi parton összefogtunk és a holtszezonban is minden hétvégére terveztünk programot amit meg is hirdettünk.
Emellett idén először elmegyünk Európa legnagyobb bio kiállítására Németországba. Nagyon örülünk, hogy főként magyar vásárlóink vannak, de az egyre nagyobb a külföldi érdeklődés, így teszünk idén egy próbát.
Tervezel újításokat, újdonságokat az idei évre?
Igen. Két gyógyhatású bort készítettünk el tavaly, amik idén kerülnek forgalomba. Az egyik a szívre gyakorol jótékony hatást, a másik a májra. Ez nem csak betegeknek készül, hanem élvezeti értékkel is bír, a gyógynövényeknek köszönhetően.
Köszönjük az interjút, sok sikert kívánunk!