zalagyomoro2

Fedezd fel Zalagyömörő értékeit

Írásos formában 1432-ben először említett település, Sümeg szomszédságában helyezkedik el, a Sopront és Balatont összekötő 84-es számú főút mellett. Akik a Balaton felé utaznak, láthatják a falu csodálatos panorámáját. Ha kedvet kapnak, megismerhetik a falu nevezetességeit egy falujáró túra keretein belül. A szomszéd faluban, 4,3 km-es távolságban, Kisvásárhelyen lehetősége van az idelátogatóknak szállást foglalni, ha nagyobb túrákat szeretnének tenni a falu környékén.

Zalagyömörői falutúra

A túra során megismerhetjük a település természeti értékeit. A túrát a Gondolat tótól kezdjük, melyet 2005-ben újítottak fel. A tó és a szabadidőpark kedvelt pihenőhely, továbbá évről-évre a település rendezvényeinek helyéül szolgál.

A Kőkép felé haladva, a jellegzetes fasoron továbbsétálva láthatjuk a nyárfasort. Az útról visszafordulva a túra következő állomása a Kisfaludy ház, mely az egykor eddig legnagyobb földbirtokos, Kisfaludy Dénes tulajdona volt. Ezután láthatjuk a Rokokó keresztet.

A falu egyik jellegzetessége az útszéli térplasztika, mely több helyen is megtalálható, a településen. A legtöbb ilyen térplasztika, mint a Rokokó kereszt is homokkőből készült, melyek Krisztust és Máriát ábrázolják. A következő állomásig 4 km-es séta vár a túrázókra, ahol felfedezhetik a sümegi panorámát, láthatjuk a távolban aprónak tűnő házakat és a templomot, amely a túra következő állomása.

A Római Katolikus templomot a Szentkereszt megtalálására szentelték fel. A templomban csodálatos látványt nyújt nekünk a Krisztus szobor és a neoklasszicista jegyeket hordozó Főoltár.

Aki szeretné megismerni ezt a gyönyörű természeti adottságokkal rendelkező települést, bátran látogasson el ide, és fedezze fel a falu értékeit.