Sümegi Értékek Ünnepe

2021. október 2-án élettel telt meg Sümegen a Tarisznyavárnál kialakított középkori piac és Sümeg városa.

A Sümegi Értékek Ünnepe keretein belül a látogatók helyi portékákat vásárolhattak a középkori piacon, megmérettethették tudásukat az Érték Társ vetélkedőn és különböző kézműves foglalkozásokon, előadásokon és népi játékokon vehettek részt.

Az Érték Társ vetélkedőn 13 csapat versenyzett, miközben felfedezték Sümeg látványosságait és értékeit. A vetélkedő állomásai között volt a Sümegi Vár, Püspöki Palota, Sümegi Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplom, Urunk Mennybemenetele Plébánia Templom, Ramassetter Látogatóközpont, Kisfaludy Emlékház, Váristálló és a Tarisznyavár.

A vetélkedő során minden csapat tallérokat gyűjtött, melyet a verseny végeztével vásárfiára válthattak a piacon. A piacon tagjaink és védjegyeseink közül az Ana Naturfarmmal, a Sümegi Pálinkaházzal és Simon Ferencnével találkozhattak a látogatók.

A rendezvényen került átadásra a középkori piac, mely igazán különleges színfoltja lehet ezentúl, akár a városban tartott rendezvényeknek is.

Az érdeklődők a Bazsi Kézműves Műhely munkatársaival kézműveskedhettek, megkóstolhatták a halimbai gyógynövényeket és különleges ajándékokat készíthettek a Nemzeti Művelődési Intézet Hungarikum játszóházával.

A remek hangulatról a kisbírón, Kovács Krisztiánon kívül, számos fellépő is gondoskodott, többek között Belényesi Barnabás, a Pegazus Bábszínház, a Vár Bábszínház és a Sümeg Néptáncegyüttes.

Fotók: Oszkai Péter