Olaszországban népszerűsítettük az Éltetőt!

Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület 2018 óta szoros együttműködést ápol a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökséggel. November 9. és november 13. között lehetőségünk nyílt az ügynökséggel közösen ellátogatni Szicília szigetére és bemutatni az Éltető tevékenységeit és „A Vidék Minősége – Éltető Balaton-felvidék” védjegyrendszert.

A program az „Empowered Women For Rural Development” (EW4RD) Erasmus+ projekt keretében valósult meg, melynek célja, hogy erősítse a vidéki női vállalkozásokat és vidékfejlesztési folyamatokat. A háromnapos eseményen a különböző megbeszéléseken, eszmecseréken és oktatáson túl, a helyi mezőgazdasági vállalkozásoknál tett tanulmányi látogatások és sikeres vidéki vállalkozókkal, helyi érdekeltekkel és a kormányzati hatóságokkal tervezett kerekasztal-beszélgetések is színesítették a programot.

A képzés céljai között fontos szerep jutott a bevált, jó gyakorlatok cseréjének is a részt vevő országok helyi közösségei között.

Ezúton is köszönjük a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség vezetőinek, Dr. Szépvölgyi Ákosnak és Dr. Baráth Gabriellának, valamint a projektben résztvevő partnereknek a lehetőséget, sok sikert kívánunk a továbbiakban!