Megújult Egyesületünk irodája!

Örömmel értesítünk Bennetek, hogy elkészült Egyesületünk felújított irodája.

 A Lilike Emlékház néven ismertté vált Váralja utcai épület megalakulásunk óta Egyesületünk székhelye. Megszerettük, belaktuk, és egyre inkább a magunkénak éreztük. 2017-ben már nem csak az irodánk lett, hanem egy kicsit talán az otthonunk is, hiszen ebben az évben került az épület az Éltető tulajdonába.

S hogy még otthonosabb, még szerethetőbb legyen egy pályázati támogatásnak köszönhetően a csinosítgatásba is belefoghattunk.

Ideiglenes székhelyünket Ukkon rendeztük be – amely lehetőséget ezúton is nagyon köszönjük Ukk Község Önkormányzatának és Torsa Gergely Polgármester Úrnak – még utoljára körbesétáltunk a megszokott helyiségekben és januárban el is kezdődtek a felújítási munkálatok.

Amikor erre jártunk, izgatottan vettük tudomásul, mennyi minden változott hétről hétre, de akár napról napra is. Szebb, jobb, tágasabb, világosabb – ezek jellemzik most az irodát.

A felújítások végeztével újra birtokba vehettük az épületet, ami talán más, mint volt, de ugyanolyan szeretettel várunk mindenkit! 😊

S hogy ne csak elképzelnetek kelljen, milyen volt és milyen lett, beszéljenek helyettünk a fotók!