Késő ősszel várhatóak az ÉLTETŐS pályázatok

Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület Helyi Fejlesztési Stratégiáját 2016. 06. 25-én fogadta el Miniszterelnökség Agrár- Vidékfejlesztési Programokért felelős Helyettes Államtitkársága, mint Irányító Hatóság (IH). A pályázati kiírásokat még ezt követően készíti az ÉLTETŐ az IH útmutatásai alapján. Ez utóbbiak ugyan még nem állnak rendelkezésre, de a korábbi ÉLTETŐ-s tapasztalatok és a nemzeti pályázatok kiírásai alapján meg lehet kezdeni az előkészületeket.

Az ÉLTETŐ Balaton-felvidékért Egyesület működési területén az alábbi témákban lehet majd benyújtani pályázatokat, amelyek megvalósításához maximum 5 millió Ft (rendezvények esetén 500 ezer Ft) vissza nem térítendő támogatás igényelhető vállalkozásoknak 50-60%, civileknek, önkormányzatoknak maximum 75-85-90%-os támogatási aránnyal:

  • A Vidék Minősége – Éltető Balaton-felvidék védjeggyel rendelkezők, illetve az újonnan csatlakozók tevékenységének fejlesztése
  • Az Éltető Balaton-felvidék turisztikai kínálatában, illetve az éltető Balaton-felvidéki túraútvonal rendszerben lévő épített és természeti látnivalók, illetve az útvonalak részét képező szolgáltatók, termelők tevékenységének fejlesztése
  • Társadalmi aktivitást és helyi identitást segítő közösségi terek, ifjúsági- közösségi-és vidékfejlesztési bázispontok kialakítása, fejlesztése, infrastrukturális hátterének bővítése (fiatalok segítése, vidékfejlesztés, közösségfejlesztés, védjegyrendszer és Éltető Balaton-felvidéki turisztikai kínálatfejlesztése területén)
  • Együttműködéseket segítő rendezvények támogatása

Mindegyik pályázati téma esetén célszerű előre készülni azzal, hogy átgondolják a projekttulajdonosok, hogy konkrétan milyen tématerületen, mit szeretnének megvalósítani és ezekhez milyen beruházás szükséges. Pl. milyen eszközöket, gépeket kell vásárolni, vagy épületet fejleszteni, bővíteni. Vannak olyan tervezett pályázati tématerületek is, amelyekhez a turisztikai kínálatot kell átgondolni, az ÉLTETŐ-s túraútvonalakat módosítani vagy konkretizálni, illetve együttműködéseket kialakítani.

Ezek előkészítése érdekében már most megtalálható az ÉLTETŐ Helyi Fejlesztési Stratégiája az interneten, de az érdeklődők további információkért fordulhatnak kollégánkhoz Harta Annamáriához is: kozpont@balatonleader.hu, 87/350-111.

Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy vezető tanácsadó kollégánk a Helyi Fejlesztési Stratégia keretében kiírásra kerülő pályázatok esetében tud előkészítő jellegű tanácsokat adni.