Itt van ősz itt van újra…

Beköszöntött az ősz a Balaton-felvidéken.

Az őszi évszak csodálatos színekbe öltözteti a tájat, mely során egy újabb arcát ismerhetjük meg a Balaton-felvidéknek.

Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület őszre is elkészítette a szezonális turisztikai ajánlóját, melyben olyan ,,Vidék Minősége – Éltető Balaton-felvidék” védjeggyel rendelkező szolgáltatók, kézművesek és termelők találhatóak meg, akikhez ebben a különleges évszakban is betérhetünk egy kirándulás során. A Védjegyesek mellett, túraötletek és tippek is segítik a kalandra vágyókat.

Egy kis ízelítő a kalandokból, melyek rátok várnak:

A térségben számos kilátó található, melyet felfedezve elénk tárul a táj megannyi természeti kincse, azonban érdemes az erdők mélyére is kalandozni.

Ki járt már a Dabosi templomromnál? Vagy a Hertelendy kastély romjainál?

Ideje felkerekedni és felkutatni egy rég elfeledett település romjait, melynek templomának maradványait még ma is láthatjuk. A templomromhoz vezető út egy kellemes séta lehet a természetben. Ez a templomrom az egykori itt lévő település Dabos, temploma lehetett. Az építtetése a Rátóti-Gyulaffy család nevéhez köthető, akik a környéken több kolostort is építettek. Innen nem messze található a Király-kút nevű forrás, mely kellemes frissítőt nyújthat számunkra mielőtt tovább indulunk.

Ha itt járunk érdemes az erdő mélyén felkeresni a templomromtól nem messze megbújó Hertelendy kastélyromot. A kastélyt Békássy István, vas megyei főispán építtette. Sok helyen látszik, hogy az épület két emelet magas volt, körülbelül a II. világháború környékén hagyhattak el. A romot szinte teljesen visszavette a természet, a pince nyomai látszódnak, de a tető teljesen elpusztult.

Még több izgalmas túraötletért és látnivalókért keressétek a www.balatonfelvidekitura.hu oldalunkat vagy a turisztikai ajánlóinkat.