Részt vettünk az VI. Lencse- és Hurkafesztiválon Nemesvámoson

Az előző évekhez hasonlóan a hurkakészítő és lencsefőző verseny mellett – ami a rendezvénysátorban került megrendezésre – kulturális programok, kézműves bemutatók és foglalkozások, valamint a helyi, illetve más települések „A Vidék Minősége – Éltető Balaton-felvidék” védjeggyel rendelkező termelőkből álló vásár fogadta a látogatókat. A kiállítók munkáit, termékeit a sátor mellett lévő Sportcsarnokban lehetett megtekinteni.

A vásártéren az ÉLTETŐ mellett, 11 további – védjeggyel rendelkező szervezet – is bemutatkozott:

ÉLTETŐ-s kiállítóink:

A rendezvénysátorban védjegyeseink közül a Herbaporta falusi vendégasztal és falusi szállás finom ételeit és a Vámosi Vendégház és Pince borait kóstolhatták meg a látogatók.

Nagyon örültünk, hogy részt vehettünk ezen az eseményen, jól éreztük magunkat, és reméljük jövőre egyre több emberrel találkozhatunk.

ana bebic pepo vasarter

A rendezvényen készült további fotók Facebook oldalunkon megtekinthetőek.

Köszönjük Nemesvámos Község önkormányzatának, hogy újra részt vehettünk ezen a jó hangulatú rendezvényen.