
Várva várja Huszár vára!
Huszár Vendéglő
8242 Örvényes, Malom u. 4.
+36 87 449 072
huszar@huszar.info
www.huszar.info
Facebook
A forgalmas észak balatoni út, a 71-es, áthalad a községen. Sokan csak átsuhannak ezen az ősi településen anélkül, hogy rápillantanának, netán megállnának megnézni a barátságos hely nevezetességeit. Pedig higgyék el érdemes!
Néhány méterre az úttól látható a falu legismertebb műemléke a vízi malom. Erről már 1211-ben említést tesznek a tihanyi apátság birtokainak összeállításakor. Azóta is folyamatosan üzemel fontos ipartörténeti emlék, melyet csoportos és egyéni kirándulók ezrei látogatnak évente.
Tihanytól hét kilométerre a műemlék-vízimalom szomszédságában áll a Huszár vendéglő. Kétszer negyven fős különteremben és a száz fős fedett teraszon várják kedves vendégeinket. A teraszról ráláthatnak a saját ingyenes parkolóra, fedett kerékpár tárolóra, gyermek játszótérre.
A balatoni bringakörút vendéglőnkkel határos, vendégeik kerékpárjaikat a fedett tárolóba az étteremből jól láthatóan helyezhetik el, míg az étterem szolgáltatásait igénybe véve felfrissülnek. Örvényesen avatták fel a 26,2 kilométer követ, ami a Balatonalmádiból kiinduló Balaton körüli kerékpárút, ponttól való távolságot jelzi.
Konyhájuk alapvetően magyaros jellegű, balatoni hal félékből bőséges választékot kínálnak és a nemzetközi ételválasztékot is kielégítik. Az étteremben Széchenyi kártyát, étkezési utalványt is elfogadnak. „Balatoncard”-dal rendelkező vendégeiknek kedvezményt biztosítanak. A számla bankkártyával is kiegyenlíthető. A vendéglő Húsvéttól Mindenszentekig várja szeretettel a betérő megfáradt, éhes, szomjas vendégeket.
Ételeikhez a jellegzetesen zamatos helyi borokat – köztük a sajátjaikat is – ajánlják. A Vendéglő ma a Huszár Pincészet részeként üzemel. A nagy családi hagyományokra és tapasztalatokra alapuló borászat minden évben jó minőségű borokkal örvendezteti meg a borbarátokat. Szőlőfajták: Olaszrizling, Kékfrankos, Rizlingszilváni, Merlot. Borkóstolási lehetőség helyben vagy a pincészettől 120 méterre, Örvényes határában, a műemlék vízimalom szomszédságában a Huszár Vendéglőben adott. A Pannon-tenger réteges üledékeiből táplálkozó szőlők gömbölyű ízvilágot eredményeznek. Szívesen kóstoltatják boraikat – melyek a balatoni boraiknak megfelelően íz-, zamat-, tájjellegűek. Büszkék a borlovagrendük zászlós borára, Olaszrizlingükre, de a reduktív tárolásnak köszönhetően fiatalos Rizlingszilváni borukra is. A borok kóstolásánál javasolják azok összehasonlítását egymás utáni bírálatát, mely a gyakorlatlan vagy kezdő borkóstolót is fogyasztóik táborába csalogat. A Vendéglőben a választott borhoz megfelelő ételeket is kínálnak illetve az itt töltött időt egyéb szervezett programok is színesítik. A Vendéglőhöz panzió is tartozik, így a megfáradt vendégek itt is megpihenhetnek.
Fejlődésük érdekében a bírálatot szívesen fogadják.
Vendégház szolgáltatásai
- étterem, étkeztetés
- szállás
- 3×2 ágyas szobák fürdőszobával és külön apartman, max. 12 főnek
- közös konyha, kis házban külön konyha
- autóparkolás zárt parkolóban
- bográcsozási lehetőség
- ingyenes strandlehetőség (ingyenes parkolással)
- fél-panzió általában, de igény alapján lehet plusz étkezés is
- egész évben nyitva vannak
- wifi, kábel Tv
Nyitva tartás:
A vendégház egész évben várja a vendégeket.
Vendéglő nyitvatartása 2019-ben:
Március 15-től november végéig.
Vendéglő:
Vendégház: