Balaton – Felvidéki Oxigén Túra 2018

Szeretsz bringázni? Szereted a Balaton-felvidéket? Szívesen nyernél kerékpárt vagy bicajos kiegészítőket?
Ha ezek közül csak egyre is igennel válaszoltál, akkor a Balaton-felvidéki Oxigén Túrát neked találták ki! 🙂

A rendezvény a Bike Extrem szervezésében valósul meg!

Nevezési díj nincs, csak el kell jönnötök és gurulni egy jót! 🚴‍♀️🚴‍♂️😉

Idén megújul az Balaton-felvidéki Oxigén Túra, a korábbi évek tapasztalatai alapján az edzettebb kerékpárosoknak is szeretnénk érdemi kihívást nyújtani, így mostantól már három különböző távon tudjátok bejárni a Balaton-felvidéket.
A hagyományosnak számító 45 kilométeres távon felül lesz egy 55 km-es, a sportosabb indulóknak pedig egy 90 kilométeres is, ez utóbbi majd 1000 méter szintemelkedéssel! 🙂 

A megnövelt távoknak köszönhetően, idén már 18 regisztrációs pontot tudtok felkeresni.
Az Oxigén Túra célja, hogy az általatok kiválasztott 45-55-90 kilométeres távon belül a lehető legtöbb regisztrációs pontot látogassátok meg, a legtöbb pontot begyűjtve ezzel.
Egy kiválasztott távon belül bármely regisztrációs ponttól el tudtok indulni és bárhol abba tudjátok hagyni a túrát, az utolsó helyen leadva a nevezési lapotokat.

Nem kötelező a túra teljes útvonalát végigcsinálni. A KELLYS kerékpárok sorsolásán már azok is részt vesznek, akik legalább egy szakaszt teljesítettek.
A legrövidebb, 45 km-es távon belül lesznek külön kategóriák is (például: legfiatalabb, legidősebb, női, férfi, junior, csapat), melynek nyerteseit a legtöbb pontot összegyűjtők között sorsoljuk ki.
Az 55 és a 90 kilométeres távokon már csak egy abszolút győztest sorsolunk!

Útvonalak:

  • 45km – Balatonfüred-Balatonszőlős-Pécsely-Aszófő-Örvényes-Tihany-Paloznak-Csopak-Balatonfüred
  • 55km – Balatonfüred-Balatonszőlős-Tótvázsony-Pécsely-Vászoly-Fövenyes-Balatonudvari-Örvényes-Aszófő-Tihany-Paloznak-Csopak-Balatonfüred
  • 90km – Balatonfüred-Balatonszőlős-Tótvázsony-Barnag-Vöröstó-Nagyvázsony-Mencshely-Dörgicse-Balatonakali-Fövenyes-Balatonudvari-Örvényes-Vászoly-Pécsely-Aszófő-Tihany-
    Paloznak-Csopak-Balatonfüred

Regisztrációs pontok:

  • Balatonfüred – BikeExtrem kerékpárüzlet, mely Sponser frissítőpontként és szervizállomásként is üzemel
  • Aszófő – Nagyi Kertje Teaház
  • Balatonakali – Fék Étterem és Cukrászda
  • Balatonszőlős – Szőlősi Kocsma
  • Balatonudvari – Zsindelyes Csárda
  • Barnag – Faluház
  • Csopak – Söptei Pincészet
  • Dörgicse – Levendárium, a levendula major
  • Fövenyes – Kalóz Strandbisztró
  • Mencshely – Lekvárszezon
  • Nagyvázsony – Balázs Kávézó
  • Paloznak – Sáfránkert Vendéglő
  • Pécsely – Dodó Langalló
  • Örvényes – Huszár Vendéglő
  • Tihany – Babamúzeum
  • Tótvázsony- Kele Cukrászda és fagyizó
  • Vászoly – Zománc Bisztrócska
  • Vöröstó – Bruderhaus Szállás

A túra támogatói, akiknek köszönhető, hogy nevezési díj nélkül is értékes ajándékokat tudnak nektek kisorsolni:

  • Balatonfüred Város Önkormányzata
  • BikeExtrem
  • Cateye
  • Kellys
  • Lídia Borház
  • Rudy Project
  • Schwalbe
  • Sponser
  • Zéfal

Program:

  • 2018. május 26. szombat 9.00-17.00
    Oxigén Túra2018. május 27. vasárnap
  • 2018. május 27. vasárnap 11.00-11.30
    Balaton-felvidéki Oxigén Túra Eredményhirdetés
    Balatonfüredi Polgármesteri Hivatal, Szent István tér.

KERÉKPÁROZÁSKOR MINDIG VISELJ BUKÓSISAKOT!
MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT TARTSD BE A KRESZ SZABÁLYOKAT!
A BALATON-FELVIDÉKI OXIGÉN-TÚRÁN MINDENKI A SAJÁT FELELŐSSÉGÉRE VESZ RÉSZT!

TARTS VELÜK, TEKERJ EGY JÓT ÉS NYERJ AKÁR EGY KELLYS KERÉKPÁRT!

Forrás: https://www.facebook.com/events/616192732066522/