Ajka Városi Bányász Fúvószenekar Egyesület KHSZ.

8471 Nemeshany, Petőfi utca 105.
+36-20/347-6863
ajkaifuvosok@gmail.com
http://fuvoszenekar-ajka.hu/
Facebook elérhetőség

Méltán híres térségünkben és országszerte is a csaknem kilencvenöt éves múltra visszatekintő Bányász Fúvószenekar. A mögöttük álló évek folyamán a zenekar számos nagy sikert ért el köszönhetően a megfelelő szakmai vezetésnek és a zenészek hozzáállásának. Együttesük, egyesületi formában működik.

Sokszínűségét mutatja, hogy a tagjai között minden generáció képviselteti magát, jelezve ezzel, hogy bárki megtalálhatja az igényeinek megfelelő kikapcsolódási lehetőséget. A tanuló diákok, az egyetemisták és a dolgozó felnőttek egymás mellett zenélése példa értékű az egész társadalom számára, hiszen tagjai is más-más élethelyzetben vannak, de a közös cél, a közös érdeklődés, a kikapcsolódás kovácsolja össze őket igazi közösséggé.

A zenekar három alapvető célt tűzött ki magának. A bányász hagyományaik ápolását, a fúvószene népszerűsítését illetve a tehetséggondozást.

Tevékenységei:

  • A hagyományos térzenék és koncertek mellett állandó résztvevői a városi rendezvényeknek: az állami ünnepeken, a Bányász-napon, az Ajkai Nyári Fesztiválon, valamint a Borvarázs elnevezésű rendezvénysorozaton teszik változatossá zenéjükkel a programokat.
  • A városi fellépések mellett fontos szerepet játszik a zenekar életében, hogy a kistérségi felkéréseknek is eleget tegyen. Ezáltal az Ajka környéki falvakba is eljut a minőségi kultúra, kielégítve ezzel a fúvószene iránt érdeklődők igényeit. Sikereiket mutatja, hogy nyaranta szinte minden hétvégére jut legalább egy szereplés.
  • A hazai fellépéseken kívül több alkalommal jártak külföldön: Olaszországban, Erdélyben, Németországban, Horvátországban, Ausztriában. Fontos számukra, hogy együttműködésen alapuló kapcsolatot ápoljanak a külföldi zenésztársaikkal. Példa erre a húsz évre visszatekintő testvérvárosi kapcsolatuk a németországi Unnával, melynek keretében a két város zenekara számos alkalommal szerepelt már együtt, szoros barátságot kialakítva ezzel a két együttes tagjai között.

Az Ajka Városi Bányász Fúvószenekar az elmúlt években nagyszámú sikeres fellépéseket tudhat maga mögött.

Főbb eredményei:

  • Magyar Szakszervezeti Szövetség Művészeti és Kultúrális Díja (2014)
  • Veszprém Megyei PRIMA Díjának Közönségdíja (2014)
  • Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség C fokozatú, kiemelt arany minősítése (2015) – A minősítés értékét mutatja, hogy az országban működő közel 170 amatőr fúvószenekarból mindössze húsz rendelkezik ilyen magas minősítéssel.